Kulturális-közéleti havilap, harminchatodik évfolyam


2010 július Vers


Szöllősi Mátyás: Állapotok

Állapotok


(9)

Miseria


Lemásztam rólad. Nem érzem a tested.

Utcára lépek – megkönnyebbülés.

A magyarázkodást most elhalasztjuk,

hogy mit és hogyan kellett volna még.

Ha csak elképzelem, úgy egyszerűbb.

Sokkal könnyebb – és ismételhető.

Mert kérni nem megy, arról már leszoktam.

A megszokás itt tetten érhető.

Egymásnak esünk. Ez még legalább

beosztja a másikra szánt időt.

A test, úgy érzem, mindent eltakarhat;

a te szemedben mást, az én szememben őt.

Bár jobb az, hogy vagyunk – kétségtelen.

Minden egyéb távoli és hideg.

S a szerelmi kudarcot fölülírja

az a néhány rángatózó ideg.



(10)

Error


Sokáig azt hittem, hogy komolyabb,

vagy komolyabbnak látszó indokok

tették tulajdonképpen semmivé

ezt az elvesztett rekvizítumot.


Ugyanis ésszerű elgondolásnak

tűnt minden, amit rólad tudhatok.

Kis idő, s már kezdett felsejleni

pár bántó, nem kívánt mozdulatod.

Nyilván előre elképzeltelek;

építettem, hogy milyen is lehetsz.

Reflexszerű, gyerekes, néma játék,

öröm. A csalódás veszélye ez.

Abban, hogy csalódás lesz, nem csalódtam –

ezt a tanulságot neked adom.


A legjobb dolgok dőlhetnek meg egy

előre elképzelt mozdulaton.

Kapcsolódó írások:

  1. Szöllősi Mátyás: Állapotok Csak három év. Csupán csak három év. Egy filmen nézem...
  2. Szöllősi Mátyás: Önkívület Szöllősi Mátyás Önkívület „Elkapni most a kézzelfoghatót!” – mondják, de...
  3. Szőllősi Mátyás: Kimérten és megértőn Szőllősi Mátyás Kimérten és megértőn Fel lehet-e tenni vajon a...
  4. Szöllősi Mátyás: Gyulladás; Egyénisége nem; Amit várni lehet lehet; Kontraszt; A betegség miatt elvesztette a munkát A záróizmok összehúzódásának hiánya. Az izzadás. Fosás, nyilvános helyen -...
  5. Lator László: Vers-látlelet (Szöllősi Mátyásról) Lator László Vers-látlelet (Szöllősi Mátyásról) A díjazott, Szöllősi Mátyás, pályakezdő...
Cimkék: